A Villamosmérnöki és Informaikai Kar Hallgatói Képviselete
Fizika I.

Időpont: 2017. november 16. (csütörtök) 14:00-18:00
Helyszín: IB026

Versenyfelelős tanszék Versenyfelelős oktató A verseny szöveges leírása

A Fizika I. versenyen a VIK bármely hallgatója részt vehet, bár főként azoknak javasolt, akik ebben a félévben vették fel a Fizika I. tárgyat. A feladatok nagy része középiskolai versenyfeladat szintű, azonban az egyetemi ismeretanyag hasznosnak bizonyulhat. Nem csak a teljes megoldásokat fogadjuk el; a jó ötleteket is pontozzuk. Az első díj megszerzéséhez nem kell minden feladatot megoldani. Néhány probléma alapos végiggondolása és a feladat "tökéletes" megoldása több pontot érhet, mint sok "félmegoldás". A versenyzőknek 4 óra áll rendelkezésre a feladatok megoldására.

Versenyeredemény beszámítása

Mentesül a félév végi vizsga alól (jeles eredmény beszámításával) az a hallgató, aki az aktuális tárgyat hallgatja ebben a félévben és a versenyen helyezést ér el. (Természetesen az aláírás feltételeinek betartása mellett.)

Minta feladatsor Kategóriák

Nincsenek kategóriák.

Használható segédeszközök

Lehet használni: számológépet, könyvet (mindenki csak a maga által hozott könyvet használhatja), íróeszközt

Nem szabad használni: telefont, laptopot, másik versenyzőt ill. az intézet munkatársait.

Témakörök

Témakörök: mechanika, termodinamika, elektrosztatika

Felkészülést segítő anyagok

Javasolt könyvek:

  • Budó Á.: Kísérleti fizika, Mechanika
  • Feynman: Mai fizika
  • Hudson-Nelson: Útban a modern fizikához
(Sokkal többre nincs is szükség.)